Zöld programok a Gesztenyéskert Óvodában

Szülőkkel közösen kertészkedtünk, szépítettük udvarrészünket, épületünk bejáratait.

Szeptemberben a Tücsök csoportos szülőkkel,a korábban komposztálásra használt területen dolgoztunk . A komposztálódott zöld hulladékot az első kertben szétterítettük és helyén ágyásokat alakítottunk ki , ahová tavasszal virágokat szeretnénk ültetni ,ezzel is szépítve környezetünket.Ezúton is köszönjük a részvételt :)!

Októberben a Vakond és a Tücsök csoport közös udvarrészén is magas ágyást készítettünk,immár a harmadikat az óvodánk udvarán .
A Vakond csoportos szülők festették le a faanyagot ,a Tücsök csoportos szülők állították össze és helyezték el a gyerekek és mindannyiunk örömére .Tavasszal veteményezni fogunk,ahol a gyerekeink nyomon követhetik a kis növények fejlődését ,és részt vehetnek azok gondozásában. A körülményeinkhez képest ,igyekszünk minden lehetőséget megragadni ,hogy méltók legyünk a Zöld óvoda címhez.
Nagy örömünkre szolgál a szülők önzetlen segítsége .Köszönjük szépen !

Novemberben kültéri, őszi dekorációt terveztünk ,aminek megvalósításához a szülők segítségét kértük .Pár nap alatt rengeteg kellék érkezett .Nem csak dekoráció lett a gyermekek részére,hanem valóságos szemléltető eszköz ,ami nagyban segítette az őszi termésekkel-terményekkel kapcsolatos fogalmak elsajátítását , elmélyítését az ősz témakör összefoglalásaként .A kukoricát később lemorzsolják a gyerekek,a csutkából csutkababát készítünk ,a tököket kifaragjuk,a krumpliból krumplinyomdát készítünk ,stb.

© 2013-2018 - BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA